Ő császári fensége

A mai napra egy másik rövid kis bejegyzést tartogattam még. Úgy gondoltam közzéteszem Chili kutyus egyik legutóbbi képét, mely szerintem joggal indulhatna a flegma olimpián.
Amúgy jó példa ez arra, hogy még játék közben is lehet pihenni

Kapemaker Team – A kreatív közösség

Nemrégiben megkeresett egy nagyon kedves ismerősöm, hogy nézzek fel az újraindult lapjukra. Erre természetesen igent mond az ember. Így kerültem kapcsolatba a Kapemaker Team névre keresztelt kezdeményezéssel. Ez tulajdonképpen (mint az “utóneve” is mutatja) egy kreatív közösség, ahová alkotók tölthetik fel munkáikat (kezdők, haladók, profik egyaránt). Személy szerint igencsak szimpatikusnak találom ezt a próbálkozást, hisz a mai netező közösség jelentős része próbálkozik valamilyen alkotói tevékenységgel. Természetesen számos lehetőség van számukra, hogy megmutassák magukat, ám itt nem csak kontroll nélküli magamutogatásról van szó, hisz a többi alkotó és néző/olvasó is véleményezheti munkájukat, így akár fejlődési lehetőséget is biztosíthat számukra.
(Ha nagyon szőrszálhasogatóak akarunk leni, akkor azt is mondhatjuk, hogy van több ilyen is, de számomra nem elhanyagolható az a tény, hogy Hotaruék csinálják az oldalt. )

A link oldalt is megtalálható a Weblapok menüpont alatt, de azért ide is berakom:

http://kapemaker-tm.extra.hu

Régi ikon mai szemmel

Ugye egy ideje már nekünk is van emtívínk, és bár ez is egy “trendcsatorna” mégis más, mint a többi, nálunk fogható zenei adó. Valószínűleg azért, mert van múltja, markáns arculata és többnyire igényes zenét sugároz a konkurenciával szemben. (Arról nem is beszélve, hogy adták a GitS – Stand Alone Complex-et is, ami önmagában a mennybe lőtte ki nálam őket ) De mindezt félretéve. Amiért igazán szeretem őket az nem is a zene, meg a műsorok, hanem azok a kis vizuális szösszenetek, amik felfedezhetők náluk. (Lézerszemű Bambi és társai.) Ezek amellett, hogy picit elvontak, még humorosak is és a legtöbb valami furcsa hangulatot áraszt. Nem tudom hogyan csinálják, de nekem bejön.
De nem is ez a lényeg, hanem az alábbi két animáció, amire egy haverom hívta fel a figyelmem. Hogy is néz ki a mai fiataloknak az ideális TV Maci?   De talán hívhatnánk őket MC Bear-nek és Maci Rottennek is.

Hónapos retek

Elérkezett az első nagyobb mérföldkő. Pont egy hónapja indítottam a blogomat. Nem kifejezetten mások számára, inkább csak magamnak. Természetesen nem tagadhatom, hogy a magamutogatási lehetőség is motivált picit (férfi → hiú), de ez másodrangú dolog csak.

Szóval egy hónapja. Ezalatt az idő alatt 22 bejegyzés került fel, melyeket nem is reméltem, hogy ennyien (vagy ennyiszer?) megnéztek. Tegnap este pontosan 700 látogatót regisztrált az oldal. Ez nem tudom, hogy mennyire számít jónak, de nem is érdekel. Meg ugye ez nem 700 különböző embert jelent, mivel vannak többen, akik visszajárnak, vagy csak egyszer belesnek és aztán soha többet.

A lényeg csak ennyi: KÖSZÖNÖM!

Sosem gondoltam volna, hogy ennyi embert érdekel, amit firkálgatok. Remélem a következő hónapok is hasonlóan aktívak lesznek, és akik eddig szívesen olvasták a dolgaimat, azok ezután is ugyanilyen jó szívvel teszik majd.

Ja! Még el nem felejtem:

Külön köszönet a 700. látogatónak! (Megjegyzem, ő lebukott, hogy kicsoda és ezzel nagy örömet szerzett nekem. )

Éveleji Meleg Marathon

Úgy terveztem eredetileg, hogy az újév első postja valami nagyon lelkesítő és pozitív dolog lesz, de sajnálatos módon közbeszólt az alkohol. Azt most jegyezze meg mindenki, hogy a pálinka egy rosszgonosz! Még szilveszterkor is. Olyan, mint egy hálátlan szépség. Kívánod, nem tudsz betelni vele, de aztán eljön a szakítás és másnap pokolian érzed magad.

Kb. ez történt velem is, ezért azt gondoltam, hogy filmekbe fojtom másnaposságom. Így került terítékre első körben Sacha Baron Cohen legújabb ámokfutása a Brüno.

Fogas kérdés

Hát, az ünnepek picit másképp alakultak, mint ahogy elképzeltem. Első körben kiütött a Nyuffy-kun vírus.  (Azért neveztem így, mert a dokinénim nem tudta beazonosítani – ahogy a többieké sem – és az Anime Karácsonyon szedtem össze több más szervezővel egyetemben.) Ezt viszonylag gyorsan lenyomtam. Meggyőződésem, hogy nem kizárólag az orvosi kezelésnek köszönhetően (Bár az volt az egész alapja.), hanem régi/új életmódom rakott annyira helyre, hogy simán lenyomjak egy ilyen betegséget.

BOLDOG KARÁCSONYT MINDENKINEK!!!

Hát elérkezett ez is. Megint egy karácsony. Lassan újra vége lesz az évnek. Ilyenkor az ember nagy számvetést készít magával, hogy milyen volt az esztendő, és rendszerint ennek függvényében érzi magát magányosnak, vagy boldognak. Én jelenleg úgy állok, hogy bár a karácsonyomat kb. egyedül töltöm, ennek ellenére vidám vagyok. Egyrészt azért, mert tudom, hogy az itthoni barátaimmal megint megejtjük a szokásos szentesti kocsmázást.
Trógerek vagyunk, hogy ilyenkor bulizunk és piálunk? Lehet. De még mindig jobb, mint álszenteskedve felhívni az összes rokont és ismerőst, hogy mi mennyire szeretjük őket, holott az év többi részében le sem sz@rtuk a pofájukat.
Szeretet ünnepe? F@szság. Az egész évnek kell a szeretet ünnepének lennie, nem csak egy napnak.  Ezzel nem lehet megváltani a világot. Egy nap semmire sem elég. Az álszenteskedés meg főleg. Ha következetesen segítjük és szeretjük a körülöttünk lévőket, akkor meg lehet váltani a világot, de máshogy nem.
De mi a másik okom, hogy boldog vagyok? Az, hogy bár ebben az évben annyi szart kaptam a nyakamba, mint máskor öt év alatt, ennek ellenére annyi új, aranyos, kedves és jófej emberrel ismerkedtem meg, hogy az összes rossz semmiségnek tűnik.
Leírok egy történetet, amin szerintem mindenki elgondolkodhat, főleg így karácsony előestéjén:

Nemrégiben egy új, de annál kedvesebb ismerősömnél voltam dumálni. Belemelegedtünk a beszélgetésbe és szóba kerültek az emberi kapcsolatok, hogy mennyire figyelünk a körülöttünk élőkre. A leányzó ekkor megszólalt:
- Látod, igazad van. Én még azt sem tudom, hogy ki lakik a szemben lévő lakásban.
Hát erről van szó! De ő legalább felismerte ezt a dolgot, és ahogy ismerem megpróbál rajta majd változtatni.

Szóval sírunk, hogy mekkora szarban van az ország, meg régen nem ilyen volt és blablaba. Azon elgondolkodtunk már, hogy mikor beszélgettünk egy jót utoljára úgy, hogy semmit nem akartunk a partnertől? Egyszerűen csak élvezni a társaságát?
Amúgy, ha lehet egy kívánságom, akkor én ezt kérném karácsonyra:
A következő évben minden ember legalább hetente egyszer beszélgessen el egy ismerősével. De ne úgy, hogy mondjuk átmegy egy fúrógépért, mert az övé tönkrement.Hanem csak úgy. Azért, mert értékesnek tartja az embertársát. Én ezt szeretném.

Ok. Vicceltem. Én is csak egy mocskos szarházi vagyok, aki kizárólag az anyagi dolgokra tud gondolni. Ezért a kinézet mocit szeretném jövőre.
Meg persze pár jó beszélgetést…

AVATAR, avagy A kék macska-négerek harca a gonosz Amcsikkal

Valószínűleg nem én vagyok az első, akinek a blogjára felkerül egy ilyen bejegyzés, és egészen biztosan nem is az utolsó. Miért van ez? Mert ugye vannak különböző filmek. Vannak olyanok, melyekre az ember csak legyint. Vannak, amiken inkább sírna, mint nevetne, vagy legalábbis miután megnézte egy hangyányival közelebb kerül az önygyilkoság gondolatához…Vannak egyszer nézős bombafilmek, amiket mindenki megnéz (még ha nem is vallja be).Ezek pár hétvége alatt hatalmas forgalmat hoznak, aztán jöhet a következő rész, mert már a kutya sem kíváncsi rájuk. Aztán ott vannak azok az alkotások, amik ezek szöges ellentétei. Nyitott a végük és számtalan kérdést konkrét válasz nélkül hagynak, hogy a kedves néző hússzori megnézés után is élvezetesnek találja. Csak ugye ezekkel az a baj, hogy a lusta, akcióéhes közönség nem érti őket, így mennek a levesbe legtöbbször. Ám végül, de nem utolsó sorban ott vannak azok a mozik, amelyek úgy írnak filmtörténelmet, hogy mindezeket egyesítik magukban. (Még a rossz dolgokat is.)

Az AVATAR ilyen, és ezek mellett nem mehetünk el szó nélkül.

Egy gondolat bánt engemet!

Szóval:
Az utóbbi időben egyre többször veszem magam észre azon, hogy különböző sztorikon agyalok. Ez amúgy normális szerintem, bár sosem voltam nagy fanfiction párti. Inkább előtérbe helyeztem az ember saját alkotásait. A dolog jelenleg ott tart, hogy elhatároztam: papírra (gépre) vetem az ötleteimet.
Van két aktuális sztori is a fejemben, amiből az egyiknek neki is láttam már. Persze szigorú magányomban.
Ennek az ötlete onnét jött, hogy Danci főszerkesztő apuval párszor sikerült már azon filóznunk, hogy a mangát hogyan lehetne  ötvözni a magyar kultúrával? Asszem sikerült megtalálnom a megoldást, bár gyanítom, hogy nem elsőnek a világon, de valószínűleg nekem van a “megtalálók” közül a legnagyobb pofám
Szóval csak azt szeretném felmérni, hogy lenne-e egy ilyen próbálkozásra igény?
Amúgy több okból sem mangára gondoltam. Az egyik, hogy nekem kb akkora kézügyességem van, mint egy köszvényes kígyónak.  A másik pedig, hogy egy manga fejezet elkészítése elég időigényes dolog, így előreláthatólag a közeljövőben nem lenne belőle semmi, még ha találnék hozzá megfelelő rajzolót is.

Szóval kérdéseim a következőek:

1. Van-e igény ilyesmire? (Kommentben jelezheted.)
2. Van-e esetleg olyasvalaki, aki szívesen vállalna illusztrációkat amolyan “light novel” szinten? (Szintén komment.)

A sztori, amit elkezdtem jelenleg a “Honfoglalás v2.0” munkacímet viseli. Egy amolyan posztapokaliptikus hardcore mese a Kárpát medencében, valamikor a XXV-XXVI. században. Főszereplői a Széllovagok nevű motoros banda. Egyenlőre ennyi.

Pórázt a kölykökre!

Idén pár napja végre nálunk is leesett az első hó. Bár ez engem elég kevéssé motivált, mivel épp 39-es lázzal feküdtem, de kiskutyám számára miden bizonnyal hatalmas élméy volt. Élete első hava. Szóval tegnap már picit jobban voltam, és úgy döntöttem, hogy elmegyünk Chilivel sétálni egyet. Alapjában véve minden nap megyünk (nyáron volt, hogy kétszer is, mikor ráértem), de a kórság miatt hóban most voltunk először.