Miért blogol a blöki?

Hát ez a pillanat is elérkezett (újra…). Elhatároztam, hogy indítok egy blogot. Ez már nem az első próbálkozásom, mivel kb. egy évvel ezelőtt indítottam egy hasonló próbálkozást egy hazai animés oldalon, de az valahogy hamvába halt.

Az utóbbi időben viszont olyan jelentős változások álltak be az életemben, ami értelmet ad annak, hogy firkálgassak valamit a kibertérbe. :D De mik is ezek a változások? Hát már az idejét sem tudom mikor történt, hogy ilyen-olyan okok miatt elkerültem itthonról.  (kb. 9-10 éve) Ez a tartós távollét és napról napra élés kialakított bennem egy életformát, ami most megváltozni látszik. Hazaköltöztem és megpróbálom ráncba szedni az utóbbi időben széthullani látszó életemet. Azaz célokat tűzök ki és megpróbálom őket meg is valósítani. Majd meglátjuk, hogy mennyire fog menni… Tehát valamelyest a komolyodás útjára léptem. Persze ez csak egy álca, amivel megpróbálom átverni a világot, mivel a lelkem mélyén mindig is egy álmodozó maradok, aki sokszor nem találja helyét a világban.

De konkrétan miről is fog szólni ez a bog?

Első körben természetesen rólam, mivel borzalmasan egoista vagyok. Viszont ebből kifolyólag szeretem, ha törődnek velem, így valami olyasmit is kell majd produkálnom, amit mások esetlegesen érdemesnek tartanak az elolvasásra. Így kerül majd ide minden, ami engem érdekel, és talán másokat is.

pl.:

- Animék, filmek, könyvek, mangák és egyéb nyalánkságokkal kapcsolatos dolgok.

- Minden ami staffi, de persze elsősorban Chili kiskutyám naplója.

- Terveim szerint lesz egy olyan rész is, ami leginkább magamnak szól majd, ugyanis szeretném lejegyezni, hogy miként  haladok az élet rögös útján. Érdekes lesz majd visszanézni pár év múlva…

- Írások és egyéb agymenések, amik eszembe jutnak.

Röviden ennyi lenne, amire számíthatnak a kedves (esetleges) olvasók Magyarország első garantáltan bolhamentes hörr-morr és vau blogján.

Mindenkinek legyen nagyon szép napja!

Egy válasz to “Miért blogol a blöki?”

  1. Yume mondja:

    Blogolni jó! :)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


Follow

Get every new post delivered to your Inbox.