Ha az ember unatkozik…

Nem is olyan régen volt egy unalmas napom, amikor tényleg nem tudtam mit kezdeni magammal. Ez az állapot pedig nagyon veszélyes tud lenni… Valamilyen oknál fogva elkezdtem kiadó házak/nyaralók fényképeit nézegetni a neten. Találtam is egy szépet. Viszont úgy gondoltam, hogy azért picit még kéne rajta alakítani az egyediséghez. Így fogtam a Photoshopot és nekiestem.
Íme az eredménye:
A hirdetés szövegét valahogy így tudnám elképzelni egy katalógusban:

Idilli, balatonparti környezetben, halálosan nyugodt szomszédsággal családi ház kiadó. Ideális nászutasok, rehabilitáción lévő szívbetegek, várandós hölgyek és vámpír családok részére.
Érd.: 06-66-666-666

Guszti története

Hát igen. Az örök téma, azaz a NŐ. Ráadásul csupa nagybetűvel. Egy olyan elvont fogalom, melynek mibenlétét megérteni férfi aggyal(és nagy valószínűséggel nőivel is) lehetetlen. Mindezek ellenére a hozzám hasonló elvetemültek folyamatosan próbálkoznak vele. Az egészben az a legszörnyűbb, hogy természeténél fogva abban a pillanatban zavar össze, mikor úgy gondolod, hogy megfejtetted a titkát. Ha egyáltalán van neki olyan.

Trógerek, avagy egy barát távozása

Ez szintén egy kb 1 éves, volt blogos darab, de ez annyira a szívemhez nőtt, hogy ki kell raknom ide.

____________________________________

Trógerek.

Egy meglehetősen negatív értelmű kifejezés. Az esetek nagy többségében azok, akikre használják ingerülten hördülnének fel, én azonban némi önkritikával ezt mégis megteszem. Ráadásul nem másra mondom ezt, mint magamra, és kedves barátaimra az egyetemen, akik oly közel állnak a szívemhez. No persze nem mindenkire, csak annak a mára-már foszladozó kicsiny közösségnek a megmaradt tagjaira, kikkel oly sok csodálatos évet töltöttem el a Georgikonon. Azon a Georgikonon, melynek szellemisége mindannyiunkban mély nyomot hagyott, és nevét csak a legnagyobb szentségekkel együtt vesszük szánkra. „AZ” Alma Mater, mely minden hibánkkal együtt elfogadott és befogadott minket.

Könycsepp egy Álmodozóért

Az alábbi firkálmány kb egy éve készült, mikor eléggé magam alatt voltam. Akkor ki is került az akkori blog próbálkozásomra, ami azóta megszűnt. Így utólag visszaolvasva elég szánalmas és szirupos, de ez van. Azért gondoltam kiteszem.

A rajzot Ronja készítette.

________________________________

Mikor megszülettem egy könnycsepp hullt alá az égből.

Vad ordítással törtem be az emberi létezés poklába. Apró, kis emberként hangomat kieresztve tudattam a világgal:
„Itt vagyok!”
De senki sem felelt.
Senki sem várt.
Talán csak szüleim, kiknek én jelentettem a legnagyobb boldogságot. Én, aki mindössze akkora voltam, mint egy játékmackó. Talán ekkor határozhattam el, hogy ez nekem kevés. Valaki olyannak is fontos akarok lenni, akit én választottam magamnak. Olyannak, aki nekem éppoly fontos, mint én neki.
Lehet, hogy túl sokat akartam.
Mindegy.
Tanulok.